Van, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy reméltük, pedig Istenben bízunk, szavai szerint hoztunk döntéseket. Most azonban mégsem azt látjuk, amit szeretnénk… miért van ez?

Elbíztam magam vagy valamit tanulnom kell ebből a helyzetből? Miért nem tesz valamit az Isten, hogy nekünk jó legyen? Miért engedte meg?

Milyen az Isten?

Ahogy a Zsoltárok könyve 46. részét olvasom, a következőkre lettem figyelmes:

örökkévaló, ellenben a népekkel, akik jönnek–mennek: „népek háborognak, országok inognak”;

ha szól, úgy lesz: „ha az Úr mennydörög, megretten a föld”;

cselekszik, dolgozik: „jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön”;

békét teremt, lefog minden emberi kezet: „háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el”;

hatalmas, és ő az Úr (nem tartozik senkinek sem számadással): „csendesedjetek el, és tudjátok meg, ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten”!

Az ember

Ha ilyen nagy vagy Istenem, akkor mutasd meg mindenkinek a hatalmadat, azoknak is, akik elutasítanak téged, minket pedig kinevetnek benned való hitünk miatt! Lássák meg, hogy te vagy az Isten!

De nem, te nem így fogsz visszatérni értünk! Hanem egyszer csak eltűnünk, amikor visszajössz, ha még élünk itt, odaát pedig meglátjuk a te királyságodat.

Na, most pont úgy viselkedünk, mint annak idején, amikor Izráel népe várta a Messiást, a Szabadítót! Amikor van egy saját elképzelésünk (hamis elvárások), hogy Istennek hogyan kellene cselekednie, és nem úgy történik, akkor csalódás következik, legrosszabb esetben pedig hitehagyás!

Ezzel kapcsolatban egy történet jut eszembe!

Isten megígérte, hogy elküldi a szabadítót, az Ószövetségben leírja, milyen is lesz majd ő, hogy felismerjék: szűztől születik, fiú lesz, az uralom az ő vállán lesz, és Csodálatos Tanácsos lesz, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!

A nép nagyon várta, szabadok akartak lenni a római hatalomtól. Várták, hogy eljön az Isten királysága, ahol nem lesz nyomor, se fájdalom, se gond.

Aztán elérkezett az idő, amikor Jézus, a várva várt szabadító megszületett, pont úgy, ahogy az Atya Isten mondta. Harminc évesen kezdte munkáját: bemutatta, hogy mit tesz az Atya, gyógyított, csodákat tett, tanított az Atyáról, a királyságról, az ítéletről… az eljövendő dolgokról!

A nép azonban másképp képzelte el őt is, és megjelenését is. Ha király, akkor viselkedjen úgy, mint egy király, vonuljon be méltóképpen, ahogy a hatalmas királyok szoktak: pompával, dicsőséggel… számoljon le népe ellenségeivel! Vegye le, törje össze a rájuk rakott igát, szabadítsa fel őket a római fennhatóság alól!

Feszítsd meg! – kiáltották, kérésüket jóváhagyva keresztre feszíthették. Figyelték mi történik: leszáll a keresztről, ha az Isten Fia valóban? Tesz csodát? Megmenti önmagát?

Isten tervei

Igen, Jézus valóban megtehette volna, hogy leszáll a keresztről, de akkor most nem lenne elvégezve az a munka, amit rábízott az Atya, és amit ő önként elvállalt! A világ összes bűnét magára vette, hogy mindaz, aki ezt elhiszi, szabad legyen lelkileg, és szabadon mehessen az Atyához!

Kereszthalála után Jézus feltámadt a halottak közül, és megjelent többeknek. Tanítványai felismerik, királyságáról kérdezik, hogy mikor valósul meg. Megnyugtatja őket, hogy eljön majd az ideje, de még néhány dolognak előtte meg kell történnie: – Figyeljétek majd a jeleket, és várjátok, amíg be nem következik!

Ahogyan annak idején Izráel népének hamis elvárásaik voltak Istennel szemben, pont úgy lehetnek nekünk is. Van, hogy az ígéret egyik részére jobban figyelünk, másik része pedig feledésbe merül. Fontos, hogy figyeljük a szövegkörnyezetet is, ha olvassuk a Bibliát, így nem fogjuk félreérteni.

Szeretem Istenben azt, hogy van célja, ő mindig mindent céllal tesz. A célok eléréséhez pedig tervei vannak: munkamenete, hogy mit és hogyan fog tenni; és van egy időmenetrendje is, hogy mikor.

Amit tehetünk

Visszatérve eredeti történetünkhöz, láthatjuk azt, hogy idő, tér és felfogási korlátaink miatt nem mindig tudunk Istennel és terveivel lépést tartani! Bármilyen helyzetben vagyunk is, Isten megengedte, hogy ez legyen, de készített egy menekülési útvonalat is a számunkra:

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg / ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!”

Zsoltárok 46:10

Szóval, ha elismerjük, hogy Isten hatalmas, és átadjuk neki életünk minden területe felett a hatalmat, akkor nem vagyunk már egyedül: „a Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk”.

Bátran mondhatjuk ki ezt hangosan:

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.”

Igen, ha a hatalmas Isten velünk van, miért is cselekednénk félelemből?

Ima

Köszönöm Istenem, hogy

hozzád tartozhatok, tudom: bármit megtehetsz, amit csak akarsz;

te vagy az Isten, az én Istenem;

tanítasz engem, felfeded nekem önmagadat és terveidet a Biblián keresztül életemre nézve is;

átadhatom neked félelmeimet, és újjá teszel!

Az Úr Jézus nevében, Ámen!